magyar  slovensky

Székhelyszolgáltatás

2011. december 23-án elfogadott módosító törvénycsomag keretei között az Országgyűlés törölte azt a korábbi jogszabályi rendelkezést, mely szerint ügyvéd is nyújthatott székhelyszolgáltatást Magyarországon. Így a 2011. évi CXCVII. tv. törölte az Ügyvédekről szóló 1998. évi. XI. törvény 25/A passzusát. Törlésre került ide vonatkozóan a 2006. évi V. tv azaz a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és végelszámolásról sz. törvény 7/A. §-a is, amely lehetővé tette a cégeknek, hogy részükre az ügyvéd biztosítsa székhelyszolgáltatási szerződés ellenében a székhelyüket. Az új szabályozás 2012. március 1-én lépett hatályba.

Figyelemmel a fentiekben hivatkozott jogszabályi rendelkezésekre, azokat betartva, Irodánk készségesen áll Ügyfelei rendelkezésére a székhelyszolgáltatásban való közreműködésben. Természetesen magyarországi lakcímmel nem rendelkező Ügyfeleink részére a cégeljárás során kötelező kézbesítési megbízást is biztosítjuk - ezáltal válik a cégalapítással kapcsolatos cégeljárásban való jogi képviselet teljessé.

Szolgáltatásaink

Ezt a honlapot a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarában bejegyzett dr. Mayer Imre egyéni ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.

Ezen honlap a Magyar Ügyvédi Kamara az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 5/2008 (XI.27.) MÜK Szabályzattal módosított 8/1999 (III.22.) MÜK Szabályzatban foglaltakra figyelemmel készült.